Nem kertelek: rövid írásommal a Keiko-vizsgázás mellett fogok agitálni. Teszem mindezt olyan gyakorlóként, aki sosem hajtotta a vizsgákat. Hadd adjak magyarázatot erre az ellentmondásra.
Aikidó
Az általam gyakorolt aikidóban anno komoly vizsgarendszer volt ugyan, de annak szakmai sikerét csorbította a vizsgák elszemélytelenedése: a nemzetközi szervezet kolosszális méretű volt, így az adott vizsgázó végtelen távolságra volt a szakmai vezetéstől. Ilyen esetben alapból ellentét feszülhet a gyakorlást kutatásként felfogó dódzsóvezető és csapata, ill. az őket kontrolláló vizsgafelügyeleti (magyar, akár japán) szerv között. Hogy egy dódzsóvezető a standardtól eltérő újításai/felismerései relevánsak-e, ilyen szempontból nem érdekes, hiszen ha a gyakorlásban felfedezett szabadság érzetére béklyó kerül, az mindenképpen megöli a lényeget. Az én esetemben feltétlenül így történt – nem véletlenül alapítottam a Keikót, de ezzel kivontam magam és tanítványaimat a nemzetközi vizsgarendszerből.
Katori
A katoriban egyszerűbb a helyzet: Szugavara szenszeijen keresztül részesei vagyunk a nemzetközi akkreditációnak. De a klasszikus budzsucu „vizsgarendszer”-ében nincs vizsgázás: gyakorlatilag két fokozat van, mindkettő cc. 5-5 év után adományozható. Ezzel, megszállott gyakorlóként sok évig nem volt gondom, de a tanítványaim fejlődési görbéjén látni véltem a koncentrált számadások hiányát: bizonyos hibák görögtek és görögtek tovább. Pár éve rádöbbentem, hogy az idők változnak, a tempó gyorsabb, direktebb és instant visszajelzésekre van szükség, ha a technikai szintet fent kívánjuk tartani.
A vizsgarendszer
A vizsgarendszer bevezetését nem kapkodtuk el, éveket morfondíroztunk rajta. Sokat segített a döntésben, hogy a már 4-5 éve működő alaptanfolyami szakaszok mindegyikét minivizsga zárja, amelyeket nagyon hasznosnak találtunk, hiszen láttuk, egy még egy 10 alkalmas rövid gyakorlási periódust is mennyire jól összefog egy jelképes vizsga. A komplex Keiko-vizsga bevezetését az is halasztotta, hogy nem akartunk a ló túloldalára esve vizsgaorientálttá tenni a Keiko-rendszert, amelynek a lényege nem a diplomagyűjtésben, sokkal inkább az alapelvek kutatásában rejlik. Végül (idén) megszületett egy klasszikus fokozatiságon alapuló modern vizsgarendszer. Lényege, hogy meghagytuk a klasszikus vizsgarendszer alapjait, a mokuroku-kjósi (cél)fokozatokat, de ezek elé négy (előzmény) fokozatot illesztettünk.
Ennek értelmében az előzményfokozatok (aiki 1-4., katori 1-4.) adott számú, fontos topikot tartalmaznak, amelyek a gyakorlás időrendjében olyan fókuszpontok, amikre a tanulónak fokozottan figyelnie kell. Ilyen például a távolság kezelése. Meggyőződésem, hogy a harci rendszerek bevezető fokozatainak lényeges eleme, hogy a tanulók nagy mozgással nagy távolságokat járnak be. Ennek érdekében dinamikussá válnak, nagy mozdulatokat tesznek, a nagy mozdulatok alatt figyelmük és érzékenységük kiélesedik a feszültségekre, amelyeket szép lassan maguk mögött hagynak. Fontos tehát, hogy az első fokozatokra vizsgázók ne keverjenek bele haladóbb távolságkezelést a technikázásukba. Ezt kérjük számon az aiki/katori 1-es fokozathoz.
A távolságmenedzsment egy fontos topik, de minden szinten van pár, amelyre a vizsgázónak koncentrálnia kell. S ezzel eljutunk a vizsgarendszer legfontosabb erényéhez: a koncentráció megerősítéséhez.
Sorolhatnám egy vizsga pozitívumait: fegyelmezett hangulat, visszaismétlés, élesség, sikeres vizsga esetén jó érzéssel nyugtázzuk, mennyi mindent tettünk a felkészülésbe, megizzadunk, stb. De a legfontosabb, hogy az értelmes tananyagot elsajátító gyakorló a felkészülési időszakban érti, mire kell a hangsúlyt fektetnie ahhoz, hogy tényleg magasabb szintre léphessen. Ennek érdekében koncentrál, így napról-napra mélyül tudatossága, összeszedettsége testi-mentális szinten egyaránt. Jómagam ezt tartom a Keiko-vizsgarendszer legfontosabb hozományának.
Az első vizsgák lemenetek, s látjuk, hogy az abban sikeresen részt vevők tényleg fókuszáltabbak és ügyesebbek lettek, egyúttal készen állnak arra, hogy magasabb fokozatra kapcsoljanak. A vizsgák a Keikóban fél, de inkább egy évente vannak. Nincs ok kapkodni, amint mondtam, nem erről szól a Keiko. De a fentiek fényében, remélem, mindenki számára világossá vált, miért szorgalmazom a vizsgázást. Legközelebb novemberben…
Jó felkészülést, jó gyakorlást!