Pár hete új sómen díszeleg az Akadémián, leváltotta a korábbi Ten-Csi-Dzsin feliratot. Vannak és voltak társadalmak, ahol az időnkénti névváltás általános jelenség, például az észak-amerikai őslakosok esetében: a felnőtté váláskor, egyfajta spirituális szintlépéskor új nevet kaphattak az egyének. Egyébként Japánban sem ismeretlen ez a jelenség. Számomra ugyanezt szimbolizája a dódzsó központi helyén lévő felirat cseréje: egyfajta szintlépést, a jelenlegi kutatás fókuszának kijelölését.
Sokan kérdeztétek, mi van a kakedzsikun és miért pont az. A függő tekercsen két szó olvasható: az első a tenbin 天秤, a második az umi 海. Látszólag nem sok kapcsolat van a két szó között – de tényleg így van ez?
A tenbin alapvetően mérleget jelent. Jelen esetben egyensúlyt. A kifejezés (egyensúly) érdekessége, hogy a japánok napjainkban az egyensúlyra szinte kizárólag az angol eredetű „baranszu” szót használják. Bár értelemszerűen találunk japán eredetű szavakat egyensúly jelentéssel, amikor japán származású harcművészt kértem, ajánljon nekem japán kifejezést (ismerve az egyensúly kutatására irányuló törekvéseimet), erősen elgondolkodott, és nem a szótárban fellelhető alap kifejezések közül ajánlotta a tenbint.
Számomra az egyensúly megtartása, az egyensúly állapotába való visszatérés a harcművészet kvintesszenciája fizikális és mentális szinten is. A testhasználat szintjén akkor van egyensúlyban, ha struktúrája erőlködéstől (feszültségtől) mentesen megtartott. Ellenféllel szemben a két, egymással szembenálló partner közül az győzedelmeskedik harcművészeti szempontból, aki saját egyensúlyába olvasztva a másikét nem billen ki, középpontját megtartja.
Ami érdekes, hogy egészen egyszerűnek tűnő, apró részletekben is az egyensúly működtetésére kell törekednünk. Hadd hozzak egy aikis és egy katoris példát.
Az aikiage központi technikában a leszorított kezet kell tudnunk könnyedén felemelni. Eddig valóban a könnyedségre koncentráltam, úgymond egyirányú megvalósításra törekedve. Sokkal szofisztikáltabban látva a helyzetet, jelenleg a kéz felemelésekor, annak minden egyes „kicsi” pillanatában egyensúlytartásra törekszem a kapcsolódás helyén, amely folyamatos, alkalmazkodó figyelmet, és pillanatról pillanatra történő, alkalmazkodó dinamikus engedést követel meg. Kicsit úgy lehet elképzelni, mintha két párhuzamos felület között pingponglabda pattogna, amelynek mozgása csökken a felületek közeledése miatt, és a végén már csak egyfajta rezgés marad. Nehéz elmagyarázni.
A kardvívás esetében is új dimenziót rejt az egyensúly mélyebb használata a kardok találkozásának esetében. Ha az ember a sebességben gondolkodik, gyors technikával komoly eredményeket érhet el. Ha a kard/kard kapcsolatba mélyebben belemegyünk, a kardok egymáson történő találkozásában felfedezzük a billenő mérleg elvét: az ellenfélre hatás sokkal kifinomultabbá válik, nyugodtabb kontrollt és biztosabb megoldást téve lehetővé a következő mozdulat kivitelezésében. Ezt sem könnyű szavakba önteni.
Hogy jön ehhez a „tenger”? A mély víz számomra a tökéletes egyensúly metaforája. A víz nem olyan, mint a hegy. A hegyet „leteszik” és nem mozdul. Ezzel szemben a víz mindig mozgásban van. A felszínén akár lendületesebben is (lásd fodrozódások, hullámok), de a mélyben csak csendben és rendíthetetlenül.
Ez az az állapot, amelyre mind fizikai, mind mentális szinten érdemes törekedni. A központunk érintetlen és hatalmas (ki)terjedt, a felszín dinamikus és érzékeny a hatásokra, a konfrontációra. Ám a felszín kitettsége a mélységet nem érinti.
