„Látszik, hogy a koncentrált, tudatos felkészülés meghozta gyömölcsét: a vizsgán mindenki hatalmas fejlődésről tett tanúbizonyságot” – mondta Szabolcs a vizsgát követő értékelésen.
Kiemelte, hogy mindenképpen folyamatában érdemes szemlélni magát a vizsgaeseményt is. A jól „elhelyezett” vizsga lezárja a fókuszált felkészülés időszakát, egyúttal megnyitja a kaput a következő fejlődési időszak előtt. A frusztrációmentes önértékelés érdekében a tanítványnak fontos szem előtt tartani az adott szint elvárásait – egy jól kidolgozott rendszernél ugyanis ezeknek a tanuló (tehetségtől függetlenül) mindig meg tud felelni. Nézzük például a sebesség kérdést. Nem vitatható, hogy haladó szinten gyorsan kell tudni végrehajtani a formákat. A haladó szint eléréséig azonban a lassú, pontos végrehajtási módnak kell dominálnia bemutatáskor. Ennek értelmében bőven ráér gyorsítani a mokuroku kapujában, valahol a katori/aiki 4-es körül. Addig mindenképpen a pontosságra, a támadások „bevitelére”, a lábmunkára, stb. figyeljünk, hangsúlyozta Szabolcs, hiszen ezek azok az alapkövek, amelyek a megfelelő tudásszinten történő gyorsítás esetén sem mozdulnak el.
Májusban hat fő vizsgázott aikiból és tízenhat fő katoriból. A tanítványoknak nagyon hasznos, hogy a vizsgát követően egyéni kiértékelést kapnak az összes vizsgáztatótól. Ezen visszajelzések nagyban segítik őket abban, hogy a soron következő szint kihívásaival koncentrált gyakorlás mentén megbirkózzanak.
Gratulálunk a sikeres vizsgákhoz!
