Mellettem egy tanítványom, Ede, aki komoly példát mutat mindenkinek. Ede 70 éves (saját bevallása szerint csak 50 múlt 20-szal 
), tavaly csípőműtéten esett át – de a tatamiról nem tágít. Jön, és edz, ha múlnak az évek, ha fáj, ha műtötték, ha alig tud letérdelni, stb. Gyakorol, és élvezi, hogy a harcművészet művelése szellemi és testi kihívást jelent, akkor is, ha diszkomfort éppen. Felismerte, hogy megméretése nem egy abszolút skálán, hanem személyre szabottan, adott kornak és képességeknek megfelelően történik, ezért örül minden eredménynek. Látom, hogy fejlődik, hogy örül egy-egy újabb mozdulatnak, amit lehet, pár hónapja még nem tudott megcsinálni. Büszke vagyok rá, hogy az Akadémián velünk együtt járja a budó útját.
), tavaly csípőműtéten esett át – de a tatamiról nem tágít. Jön, és edz, ha múlnak az évek, ha fáj, ha műtötték, ha alig tud letérdelni, stb. Gyakorol, és élvezi, hogy a harcművészet művelése szellemi és testi kihívást jelent, akkor is, ha diszkomfort éppen. Felismerte, hogy megméretése nem egy abszolút skálán, hanem személyre szabottan, adott kornak és képességeknek megfelelően történik, ezért örül minden eredménynek. Látom, hogy fejlődik, hogy örül egy-egy újabb mozdulatnak, amit lehet, pár hónapja még nem tudott megcsinálni. Büszke vagyok rá, hogy az Akadémián velünk együtt járja a budó útját. És jó kérdéseket tesz föl. A minap arról a lényegi kérdésről beszélgettünk, hogy mi különbözteti meg a hibás mozgást a személyes karakterjegyektől.
Az egyéni kiteljesedés (karakter) vs. hiba kérdése rendkívül fontos egy haladó szint fölött. Egyértelmű, hogy mindenki saját adottságokkal rendelkezik, nincs két egyforma ember. A fizikai és mentális feltételek meghatározzák az adott egyén mozgását. Egy szint fölött bátrabban vállaljuk fel saját karakterisztikánkat, ami azoban az útról való eltévelyedés lehetőségét is magában hordozza. Sosem felejtem el, hogy már 12 éve gyakoroltam megszállottan a katorit, amikor összetalálkoztam Szugavara szenszeijjel. Odaadó, részletekre figyelő gyakorlásomnak köszönhetően biztos voltam benne, hogy szenszeinek csak finomítania kell kimunkált tudásomon. Nagyobbat nem is koppanhattam volna. Útravalónak pusztán egyetlen egy instrukciót adott akkor: „Mozogj nagyokat!”. E tanítással dolgozva jó pár évbe telt, mire sikerült egyáltalán felismernem azt a töménytelen mennyiségű hibát, amely egyéni karakterem alapelvek fölé történt rendelése miatt korábban mélyítettem.
Természetesen még rengeteg műhelymunka van még előttem is, de merem remélni, hogy az alapelveket – oktatóként ez nagyon fontos – jobban értem. Az elveket, ami mentén az adott, egyéni, haladó mozdulat esetén eldönthető, hogy az hibát vagy karaktert hordoz magában. Az oktatónak kiemelt szerepe van a tanítvány terelgetésében, úton tartásában. De a tanítványnak is ébernek kell lennie, nyitottnak, hogy előre lépve, elbizakodottságában ne keverje össze egyéni kiteljesedését az egó burjánzásaival.
Ede nyitott elmével törekszik, és ez a hozzállás komoly tanítás mindannyiunknak a budó útján. Büszke vagyok rá, hogy velünk gyakorol!
Jó gyakorlást!