Nemrégiben hatalmas tanítást kaptam egy lány tanítványomtól.
Az irodámban van egy, a méretét és funkcióját illetően japán stílusú asztal, amelyet jó 20 éve édesapám segítségével készítettem. Az asztal közel 100 éves gerendákból készült, rusztikus darab (ilyen értelemben egyáltalán nem japános), és asztalos mesterségbeli profizmust sem mutat az illesztéseket, ragasztásokat tekintve. MIndamellett vállalható darab, és én nagyon szeretem.
Kb. 1 hónapja egy tanítványom belépett az irodába, és annyit mondott: „Milyen szép asztalod van!” Mire én: „Igen, én is szeretem, régen apámmal csináltam, de nem profi, látod, ahogyan a keresztdeszkával van összefogva, de persze nem rossz, engem nem zavar, de mégis, nem is tudom, hogy mondjam…” Mire ő: „Mondd azt, hogy köszi!” Magamban hatalmasat nevettem. Micsoda tanítás!
Ugyanezt az egyszerűséget igyekszem nap, mint nap átadni az aikidó/katori legnehezebb technikáinak közvetítése során. Felismerni, hogy valójában a dolgok nem azért nem működnek, mert túl bonyolultak, hanem azért, mert túlbonyolítjuk őket. Nem elveszünk belőlük, hanem rájuk pakolunk. Sokszor mutatom, ha elengeded, ha egyszerűbbre veszed, a természetes mozgásból hihetetlen energia és hatékonyság ébred.
Egyik kedvenc példám Michelangelo esete. Egy csodálója megkérdezte: „Mester, hogy lehet, hogy egy hatalmas kődarabból ilyen fantasztikus szobrot tud faragni?” Mire ő:” Ugyan, semmiség. Csak eltávolítom a szoborról a felesleget.”
Bár nem könnyű ilyen bölcsnek lenni (ahogy én sem voltam az adott pillanatban), érdemes a harcművészet lényegi tanításait (pl. a természetességről, egyszerűségről) a mindennapokba belevinni.
kép: Michelangelo Atlas szobra, forrás Wikipedia