„…a legértékesebb ismeret önmagunk használatáé és működésünké…Ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletes szabadságot, a gondolat és cselekvés egyéni szabadságát kell elérni az én tudatos irányítása révén. Akkor és csakis akkor fog az egyén eljutni oda, hogy felszabaduljon az ösztönös szokások és velük járó automatikus reagálási módok rabszolgasága alól.”
Ismerős gondolat edzésekről? Pedig az idézet Frederick Matthias Alexander, egykori előadóművész Önmagunk használatáról című könyvében olvasható. Igazán rövid könyvről van szó, melynek tartalmát talán Te is hasznosíthatod gyakorlásodban.
A mű szerzője előadóművészként súlyos hangszálproblémákkal küzdött, melyre nem találtak orvosi gyógymódot. Azt tapasztalta, hogy kizárólag a szavalás hatására jelentkeznek intenzíven a tünetei, míg normál beszéd közben azoknak nyoma sincs. Így tükör segítségével elkezdte megfigyelni önmagát. Hihetetlennek tűnik, de a hang embereként számtalan olyan felismerésre jutott, amelyek harcművészeti gyakorlásunk alapjait képezik az Akadémián! Öt központi, mi általunk is használt tanítását szeretném kiemelni.
- Talán a legfontosabb felismerése, hogy a testet és a tudatot, mint összefüggő egységet kell kezelni. Harcművészként folyamatosan szembesülünk a test és tudat egymásra hatásával. Számtalanszor halljuk Szabolcstól, ha a tudat merev, a test sem lehet rugalmas…
- Felfedezte, hogy bármely testrészünk, bármely cselekvéshez való használata szorosan összefügg szervezetünk többi részének használatával. A Keikóban igyekszünk minden testrészünket tudatosan használni. Ez a harcban elengedhetetlen. Karddal a kezünkben hajlamosak vagyunk a karunkra koncentrálni, azonban a víváshoz elengedhetetlen a láb és törzs munkája is.
- Megfigyelte, hogy nem tudatosan irányítjuk cselekedeteinket, mozgásunkat, hanem csak reagálunk az eseményekre. Ezért megálljt kell parancsolnunk ezeknek az automatizmusoknak és tudatos irányt adni cselekedeteinknek. Ennek alapját a fej, nyak és gerinc természetellenes használatának megszüntetésében látta. Azt mondja, hogy első lépésként a fej és a nyak rendezését kell megvalósítani. Ismerős? Sokat hallott javaslat edzésen, hogy képzeljük el, ahogy a fejünk tetején, egy láthatatlan zsinór húz bennünket felfelé, nyakunkat próbáljuk kiegyenesíteni, tekintetünk előre nézzen.
- Megfigyelte a „célhódítás” szokásának jelenségét. Önmagán és másokon is azt tapasztalta, hogy minél erősebb a javításra irányuló szándék, annál nagyobb valószínűséggel lép életbe az automatikusan hibás működés. Erre hadd hozzak személyes példát. Azt vettem észre, hogy abban a pillanatban, mikor úgy állok a gyakorláshoz, hogy az oktató utasítására figyelek, a vállam lazaságára, tudatom a laza váll képzetére „megfeszül”, az eredmény nem változik.
- Alexander szerint, ahhoz, hogy felülírjuk a berögzült mintákat, folyamatosan irányokat kell adnunk magunknak. Ezt cselekvés közbeni gondolkodásnak nevezi. Megint csak személyes edzőtermi példám: vívás közben igyekszem nem az eredményre figyelni, nem egyenként a testrészeimre, hanem törekszem az erővonalak kiterjesztését a tudatomban tartani. Mindezt abban a reményben, hogy egyszer csak a testem egysége természetesen megvalósul. Szabolcs sokszor kiemeli, hogy a valódi hatékonyság magától valósul meg. Ha már ketten is mondják, lehet benne valami, de nem állítom, hogy egyszerű. 😀
Amennyiben valaki, ezen ízelítő után ellenállhatatlan késztetést érez, hogy még jobban elmerüljön önnön maga megfigyelésében, annak jó olvasást! A könyv kölcsönözhető a dojó könyvtárból.