A múltkor egy kedves szülővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy a 6. osztályos gyerekéhez (tanítványunknak) pár osztálytársa hozzávágta, hogy nem trendi aikidózni. Mint vezető oktató, hadd osszam meg ez ügyben néhány gondolatomat veletek.
Egyfelől nyilván vannak divatosabb és kevésbé divatos sportok, és minden kornak megvan a maga kedvence. Ez mindig így volt, így is lesz, és azt gondolom, hogy ezzel nincs is nagy baj. Az más kérdés, hogy sportpolitikailag is vannak irányzatok, amelyek óriási támogatásból élnek, és ez bizony nem teszi egyszerűvé a maradék (egyébként 90%) sportág működését. De az élet ilyen, és sok más oktatótársammal egyetemben én is hiszek a sajátunk fontosságában, hiszen olyan értékeket hordoz, amelyért nehezített terepen is érdemes harcban maradni.
Mit ad a harcművészet a gyerekeknek?
Kimondható, hogy egészséges lelkületű harcművész oktató – irányzattól függetlenül – soha nem buzdítja a gyermeket agresszív megoldásokra, sőt, éppen ellenkezőleg. Számunkra a harcművészet azt az alapot adja, amely az életben vitathatatlanul jelen levő és elkerülhetetlen konfliktusok erőszakmentes megoldását segíti elő. Ha belegondolunk, ez teljesen magától érthetődő, hiszen az tud a konfliktuskezelésben nyugodt maradni és higgadtan dönteni, aki ismeri a „harc” természetét. A Keiko Akadémián a gyerekekben ezt a hozzáállást folyamatosan tudatosítjuk.
Megjegyzem, a nyers harccal szemben az igaz harcművészet mindig is a békés megoldásokat szorgalmazza. Igazából ősidők óta ezt teszi, amit jól példáz, hogy jelentés szintjén a japán bu (武 = harc) írásjegyéből a szakértők a harc megállítását olvassák ki. (A japán írásjegyek ún. gyökökből, részekből állnak. Ezeknek van jelentése, így ha egy írásjegyet az alapján nézünk, hogy milyen részek alkotják, közelebb kerülünk mély jelentéséhez.)
A másik alapvető dolog, amely Akadémiánk értékrendjében kiemelkedő jelentéssel bír, az a másik elfogadásának fontossága. Sokféle gyerkőc gyakorol nálunk képességeiket illetően. De egészséges közegben a gyerekek felismerik saját értékeiket, de azt is, amiben gyengébbek másoknál. E kettősség segít egójuk (önbizalmuk) egészséges megerősödésében, ugyanakkor társaik elfogadásában. Megértik, hogy adott képességek (pl. ügyesség) önmagukban nem sokat érnek, hiszen egy nagyon ügyes és okos gyerek is lehet végtelenül terhes környezetének, ha érzelmi intelligencia szintjén alul marad. Az érzelmi intelligencia elfogadáson, belátáson, alázaton alapul, és ennek elmélyülését – a közösségi munka, egymás elfogadása mellett – az aikidóban az a tény is segíti, hogy nincs benne verseny, nincs benne kontraproduktív versengés.
A harmadik dolog, amit szeretnék kiemelni, az aikidós mozgás összetettsége. 28 éve foglalkozom gyerek oktatással, és sajnos mondhatom, hogy a gyerekek mozgását illetően évről évre siralmasabb a helyzet. Ennek az okaira mindannyiunknak lehet tippje, de többet segít, ha érintett szülőként valós megoldásra koncentrálunk. Ez lehet az aikidó. Kölyök Aikidónk jellemzője, hogy kétoldali mozgásokkal, speciális kúszásokkal-mászásokkal, a feszültség (erőlködés) felismertetésével harmonizáljuk a gyerekek mozgását, helyesen stimuláljuk idegrendszerüket, fejlesztjük testtartásukat.
Igen, lehet, hogy a Kölyök Aikidó nem olyan trendi. De én személy szerint szívesen feláldozom a trendiséget a helyes konfliktuskezelés, az egymás iránti elfogadás és a helyes testmozgás javára.
