Takeda Szókaku, a legenda
Élt Japánban a 19.század második felében egy harcos, aki talán anélkül, hogy ezzel maga is tisztában lett volna, mintegy hidat képezett az ősi szamuráj dinasztiák (amilyen az Aizu Takeda-klán is volt) titkos harcmodora és szellemisége, valamint a modern korban lendületesen terjedő, japán eredetű harcművészeti rendszerek egy jelentős szelete között.
Takeda Szókakuról (1859-1943) van szó, akinek nevéhez fűződik a Daitó rjú (Daito-ryu) harcművészeti rendszer. Itt óvatosan bánok az igével, mert bár a mester és örökösei állítják, hogy mintegy ezeréves vagy ha úgy tetszik 24 generációs családi rendszerről van szó, melynek a mester maga a legrátermettebb továbbörökítője, hősünket megelőzően azonban a küzdelemnek ezt a művészi ágát olyannyira homály fedi, hogy a téma mai kutatói hajlanak rá, a Daitó rjút valójában Szókaku maga teremtette meg.
Mielőtt azonban elmélyülnénk a mester tudásának eredetében és lényegében, szóljunk pár szót az életről. A Meidzsi restauráció idején született és cseperedett fiú 8 éves korában már a környékén zajló véres háborúk szemtanúja volt, aminek a hatása nem múlt el benne nyom nélkül. 10 éves korától első mestere anyai nagyapja volt, az a Dengoró Kurokocsi, aki a tartomány legjobb harcművészének hírében állt és túlzás nélkül annyi fegyvernemben és harcművészetben volt jártas, hogy ha itt mindet felsorolnám, azzal ki is telne az írásomnak ez a része. A nagy hírű kendzsucu mester a korabeli beszámolók szerint röptében kettészelte a felé hajított evőpálcikát is. A fiú apja – aki szamuráj létére túlélte a Mejdzsi restaurációt, és nem csak kiváló kardforgatóként ismerték, de szumó bajnokként is -, következett ezután a mesterek sorában, és olyan komolyan vette a feladatát, hogy ha fia nem gyakorolt elég komolyan, füstölő pálcákat szúrt a körme alá és meggyújtotta.
Mindez óhatatlanul maga után vonta, hogy Szókakunak már igen fiatalon kiemelkedő tehetsége lett a fegyverhasználat terén. Emiatt is nevezték később „kis Aizu démonnak” – Aizu itt a tartomány, amely a családja fennhatósága alá tartozott –, meg amiért Takeda Szókaku testmagassága felnőtt korára sem érte el a másfél métert. Álljon itt két példa arról, milyen félelmetes harcos is volt. 16 évesen egyik bátyja temetéséről hazatérőben három útonálló rontott rá, egyet megölt közülük, és a másik kettőt is súlyosan megsebesítette. Úgy 6 évvel később, tehát még mindig rendkívül fiatalon, Fukusima prefektúrában építőmunkások egy csapata támadta meg. Többet megölt közülük, amiért egy hónapot börtönben is töltött, mígnem jogos önvédelemnek nyilvánították a történteket és elengedték.
Szókaku 1876- ban csatlakozott Szaigo Tanomóhoz, aki a hivatalos források szerint talán a legnagyobb hatással volt a fiatalember rendkívüli harcművészeti képességeinek kifejlődésére. Tanomóról annyit, hogy szamuráj pályafutása akkor ért véget, amikor egy vesztes csata végén mindenki halottnak hitte, beleértve a családját is, így a család mind a 21 tagja, akkoriban jól bevált, rituális öngyilkosságot követett el. A család nélkül maradt családfő ezután papnak állt és mesterként Daitó rjút oktatott. Az ifjú Takeda 3 évig folyamatosan gyakorolt a mesternél, majd még sűrűn látogatta az iskolát mindaddig, míg 1898-ban megtörtént a tan teljes átadása a hagyományvonalon belül, és a kisember a Daitó rjú legnagyobb alakja lett. Ez röviden a hivatalos, de vitatott eredettörténet. Egyébként Szókaku nem csak különböző harcművészeti irányzatokban képezte itt magát, hanem titkos buddhista mágikus praktikákat is gyakorolt. Többek közt ennek, de még inkább jó emberismeretének köszönhető, hogy egyesek úgy gondolták, képes olvasni a gondolatokban.
Sorolhatnánk még ennek a félelmetes kardforgató harcosnak az élete során végbe vitt izgalmas tetteit, küzdelmeit, például, amikor elutazott Okinawára, ahol kihívott és legyőzött egy ottani karatemestert – Nem csoda, hogy nem csak az ellenségei, de még a tanítványai is tartottak tőle –, de még arra is időt kell találjunk, hogy szemügyre vegyük, kinek, mit és hogyan tanított.
Folyt. köv.
Az index képen a Takeda klán címere látható.