Az emberiség a kovácsolás technikájával már a vaskor beköszönte előtt megismerkedett. A korai vaseszközökhöz az égből aláhullott vasmeteoritok – tudományos nevén szideritek- szolgáltattak alapanyagot. A méretes tömbökre többnyire véletlenül bukkantak rá, de olykor saját szemükkel is látták a becsapódást. Az „égi jövevényeket” misztikus erejűnek tartották és leginkább uralkodóknak szánt fegyvereket készítettek belőlük. A földi vasérc feldolgozásának tudománya híján az „égi vas” az aranynál is értékesebbnek számított.Az első meteoritvasból kovácsolt tőr Tutankhamon fáraó sírjából került elő, mely speciális összetételének köszönhetően 3000 év alatt sem rozsdásodott meg. Attila hun király legendás, Isten- kardjaként emlegetett fegyvere is a monda szerint az égből érkezett, s ezt követően lelt rá egy pásztorfiú. Tamerlán (Timur Lenk) tőrét is hasonló hiedelem övezi.
Indiában egy 1621-ben, Jalandhar mellett becsapódott meteoritból szablyákat, tőrt és lándzsahegyeket készítettek, s e legyőzhetetlennek hitt fegyvereket Jahangir nagymogulnak ajándékozták. I. Sándor orosz cár fegyvergyűjteményében is van egy 60 cm pengehosszúságú kard, mely egy 1793-as dél-afrikai meteoritból készült.
Az „égi vas” felhasználására a törzsi társadalmakban is találunk példát. A spanyol-portugál hódítókat nagyon meglepte, mikor a vasérc olvasztásának technikáját nem ismerő indiánok körében vasból készült amuletteket és nyílhegyeket találtak. Egy 18.századi Grönlandra látogató német utazó is elképedve tapasztalta, hogy az eszkimóknál vas kések vannak, holott annak természetes érceivel soha nem találkoztak. A rejtély csak száz évvel később, 1894-ben oldódott meg, mikor a grönlandi York-foknál ráleltek a történelem egyik legnagyobb, 33-tonnás sziderit tömbjére, melyet a helyi lakosság évszázadokon keresztül alapanyagként hasznosított.
A messzi birodalmak meteorit-fegyverekhez kapcsolódó misztériuma a japánokra is nagy hatással volt, ám ők sokáig nem leltek efféle „kincsre”. Ez azért történhetett, mert a japán-szigetek közelében lezuhant meteoritok többsége az óceánban landolt, a szárazföldön becsapódott darabokat pedig a földművesek nem ismerték fel. A fénnyel, robbanással kísért égi jelenségeket valamilyen hiedelemlény (yokai) dühöngésének tulajdonították, így azok helyét messze el is kerülték. A történet azonban a 19.század végén fura fordulatot vett. Egy Toyama-prefektúrában élő földműves krumpli szedés közben különleges „kődarabra” bukkant. Kérdezősködött, hogy minél többet megtudjon a leletről, Oszakában még egy becsüshöz is elvitte, ám senki sem tudott kielégítő választ adni. Végül csalódottan hazavitte és éveken keresztül a savanyúságos hordó tetején használta nehezékként. Eközben a Meiji-időszak egyik magas rangú szamurája Enomoto Takeaki, –aki egyébként kulcs szerepet játszott Japán első modern haditengerészetének megalapításában, működött oktatásügyi-, földművelésügyi- és külügyminiszterként is –éppen Oroszországban tartózkodott, ahol teljesen elbűvölte őt –a már emlegetett– I. Sándor cár meteorit-szablyája. Hazatérve valahogyan a fülébe jutott a parasztember fura kődarabjának története s geológusokat küldött az ügy kivizsgálására. A „csalamádés hordó nehezéke” végül a Shirahagi-meteorit néven vonult be a japán történelembe. De Enomoto itt nem állt meg! Korának egyik legjobb kardkovácsával Okayoshi Kunimune-vel 5 pengét kovácsoltatott a meteoritból, 2 katanát és 3 tantót. Ez az 5 fegyver Ryuseito, azaz „üstökös-kard” néven vált ismertté. A jobban sikerült katana-pengét Taishōjapán császár kapta meg, a másik a Tokiói Agráregyetemre került. Az első tanto a Toyama Tudományos Múzeumban tekinthető meg, a másodikat az Otaruban (Hokkaido) található Ryugu Szentély őrzi, a harmadiknak pedig nyoma veszett. A darabok kivitelezése három évet vett igénybe és a különleges alapanyag is komoly kihívások elé állította a kardkovácsot. A vasmeteoritok ugyanis a termésvason túl 6-10 % nikkelt is tartalmaznak, valamint 1% alatt előfordulhat bennük kobalt, foszfor, kén, mangán, réz, króm és arany is. Ezek némileg változtatnak az anyag tulajdonságán és ehhez a kovácsolás során is alkalmazkodni kell. A helyzetet az is nehezíti, hogy a vas-meteoritok széntartalma alacsonyabb a tamahagane széntartalmánál, ezért Kunimune-mester végül úgy döntött, hogy keverni fogja a meteorit anyagát a tamahaganéval 70-30%-ban. A pengék végül kiválóan sikerültek és – Enomoto elmondása szerint- vágógépességük is kimagasló volt. Ezt azóta sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta senki, ugyanis e kardokat olyan nagy becsben tartják, hogy Enomoto óta senki sem vette a bátorságot, hogy kipróbálja őket. Külalakjukat tekintve azonban valóban szemrevalók! A pengék megszokottól eltérő hammon-vonala és az erős színkontrasztú damaszkolt rajzolat a meteoritvas tulajdonságaiból eredeztethető, valamint abból, hogy a szokványosnál magasabb hőkezelést kellett alkalmazni. A markolatokon Kunimune-mester névjegyén túl egy arannyal festett felirat is olvasható: „seitetsu”, azaz „csillag-vas”.
A japánok tehát – ha kissé megkésve is – de rákaptak a meteorit misztériumának „ízére”, s ezzel a történet még nem ért véget! Isamu Taguchi a Japán Történeti Múzeum professzora éveket áldozott a meteoritvasból történő kardkovácsolás technikájának újra-felfedezésére. Szerinte a régi mesterek tisztában voltak a földi-, és égi vas megmunkálásának különbségeivel, ám ez utóbbi feledésbe merült. Végül, 2012-ben a Chiba Technológiai Intézet egy újkori szenzációval rukkolt elő. Tokió Sumida városrészében, a Tokyo Skytree elnevezésű felhőkarcolóban – nagy hírverés közepedte-, egy olyan újkori katanát állítottak ki, melyet azóta a japánok „Tentetsutō”, azaz a „Mennyek-kardja” néven emlegetnek. Készítője Yoshindo Yoshiwara, akit ma Japán legjobb kardkovácsának tartanak. A kard alapanyagául a 450 millió évvel ezelőtt, az őskorban lezuhant Gibeon-meteorit szolgált, melyből egy darab a kard mellett ugyancsak megtekinthető. Állítólag a fukusimai Hoshinomura Obszervatórium is birtokol egy arizonai vas-meteoritból készült japán kardot (készítője: Shohei Fujiyasu), de eköré nem épült ekkora reklám kampány.A marketingnek és a fantasy-irodalomnak köszönhetően az utóbbi időben érezhetően megnőtt a vásárlói igény a meteorit-katanák iránt. A piac többé-kevésbé igyekszik is ezeket kielégíteni. Az E-bay-en számtalan olyan hirdetés található, melyekben az „állítólag” meteoritból készült fegyvereket megmosolyogtató misztikus körítéssel igyekeznek eladni pl.: hogy a kovácsolást napfogyatkozáskor végezték, a kard energetikai tisztítására pedig speciális csengettyűk szolgálnak, miáltal a hagyományos olajozás szükségtelenné válik… Vannak azonban olyan cégek is, akik komolyan vették a kihívást és időt, pénzt nem sajnálva kísérletezésbe kezdtek. A texasi születésű Chris Scoggin vállalkozása, a Ronin Katana 2005 óta foglalkozik ázsiai vágófegyverek gyártásával. Az alapítónak elege lett a piacot elárasztó, silány minőségű, dekorációs célokat szolgáló kardokból így saját céget indított. Termékeinél a valódi alapanyagok (hernyóselyem, rájabőr, bivalyszarv), a tartósság, a használhatóság, a történelmi hitelesség és a megfizethetőség egyaránt célkitűzésként szerepel. Kardjaikat rendszeresen teszteltetik független szakemberekkel is. A vasmeteorit felhasználása a cégalapítót is megihlette, így elutazott a kínai kardkovácsolás központjába Longquanba, ahol sikerült 3 fiatal, vállalkozó szellemű kovácsmestert megnyernie. Egyikük olyan elismert szakember, hogy kardjait csak külön exportengedéllyel lehet kivinni az országból. A kezdeti próbálkozások alkalmával kb. 5000 dollár értékű meteorit-anyag veszett kárba, mivel a rugalmassággal, az éltartóssággal és a hajtogatott rétegek egymáshoz tapadásával is gondok akadtak. Ez azonban nem szegte kedvét a mestereknek, inkább taktikát váltottak. A nyers meteoritot széttördelték és tégelyekben újraolvasztották, hogy homogénebb anyagot kapjanak. A végeredmény egy impozáns kínai típusú kard lett, mely végre a használhatóság követelményeinek is kiválóan megfelelt. A „Heaven Light” névre keresztelt alkotás végül 10.500 dolláros áron került fel a Ronin Katana termékei közé.
A vasmeteoritok jelenkori felhasználásának szükségességéről megoszlanak a vélemények. Sokan még mindig varázsos alapanyagként tekintenek rájuk, holott a csillagászok és ásványgyűjtők mindenkit óva intenek attól, hogy ezeket a tudományos célra alkalmas leleteket bármi módon tönkre tegyék. Egy azonban biztos, a misztikum iránti vágy éppoly erősen él a ma emberében is, mint az elődeinkben.
