Vasárnap zajlott le a Keiko Diplomaosztó ’24 ceremónia, amely rendezvény teljesen új kezdeményezés. Az esemény alapja, hogy katori iskolavezetőnk, Szugavara szenszei a magas fokozati diplomákat (mokuroku, kjósi) egy évben csak egyszer, kizárólag újévben bocsátja ki, majd postázza azokat a nemzetközi vezető oktatóknak. Illeszkedve az időzítéshez, arra gondoltam, mi is ceremoniális keretek közé helyezzük a diplomák éveleji átadását, megspékelve azt egy formális vizsgával.
Idén Cseppku Ádám kapott mokuroku, Molnár Gábor, Nagy Zoltán és Seidl Róbert kjósi fokozatot. Gratulálunk!
Említettem, hogy a vizsga formális. Ez azért van, mert a hagyományos rendszerekben fokozati ajánlás történik a mester részéről, vagyis magáért a fokozatért vizsgaszinten a tanítványnak már nem kell megküzdeni. Japánosan tekintve, amikor a mester megajánlja az adott fokozatot, a tanítvány tisztelettel elfogadja, és gyakorol tovább. A tanuló nagyjából öt évenként, szorgos gyakorlásának eredményeként kaphat fokozatot, először a „beugró” mokurokut, majd a tanítói kjósit. Egy spontán ötlettől vezérelve, pár éve, a múltkori, mokuroku/kjósi bizonyítványok bakonyi átadásakor vizsgaszerűen végigmentem minden jelölttel az anyagon. Nagy tanulság volt számomra, milyen komoly feladat a tanulóknak vizsgakörülmények között a figyelem megtartása 10-15 percen keresztül. Ennek köszönhetően alakítottuk ki a tábort követően vizsgarendszerünket, melynek keretében a végső fokozatokat, a mokurokut és a kjósit négy előfokozati vizsga előzi meg.
A vizsgákat követően vagy megelőzően mindig többen odajönnek hozzám, és szereplési nehézségre panaszkodnak. Van olyan, akit kimondottan eltántorít a vizsgától a „nyilvános” szereplés. Hadd fűzzek ehhez néhány gondolatot.
Harcművészet esetén a harci vetélkedés (verseny) reális mérője bizonyos készségek meglétének vagy hiányának. Ennek szinte semmi köze a győzelemhez. Éppen ellenkezőleg: a vereségből mindig többet tanulhatunk. A klasszikus rendszerekben (így nálunk) nincs viaskodás, aminek van pozitív hozadéka, de emellett könnyen elvész az alulmaradásból fakadó tanulás lehetősége. Ezt a hiátust igyekszik a Keikoban betölteni a vizsga, amely adott keretek között segít rámutatni gyengeségedre, legyen az akár a kondíciód hiánya, a formaismeret bizonytalansága, a mozgásfeszességed nem feloldása, stb. vagy akár a nyilvánossági előtti mentális feszültség el nem engedése. A vizsga elutasításával komoly lehetőséget vonsz meg magadtól az önismereti úton. Ez nem a harcos útja. Ha a „harcosság”-nak a 21. században bármi létjogosultságát keressük, akkor azt az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteségben kell hogy megtaláljuk. Semmi baj, ha valami nem megy. De önnön fejlődésed érdekében szembenézel vele, és belemész. Ez a harcos útja.
A vizsga – ahogyan a harc – összerántja a tudatot, megteremtődik a harci jelenlét állapota. Harci jelenléten tudatosságot, koncentrációt értek, azt a sok-sok gyakorlás által felépített mentális erőteret, amelyben a kialakított készségeket (dinamika, ritmus, testtartás, fókusz, lábmunka, stb., stb.) működtetni tudod. Ha őszinte vagy, a vizsgahelyzet nagy tanítást kínál, hogy felismerd, miben van még tennivalód.
Én személy szerint nagyon élveztem a vizsgát. Nekem is hatalmas gyakorlás volt.
Mostanában sokat gondolkodom a karakter vs. hiba kérdéskörén. Mindenkinek van karaktere, egyénisége, ami meglátszik a mozgásán, és mindenkinek vannak hibái – amik meglátszanak a mozgásán. A kettő között vékony a határvonal, de tisztán kell látnunk ez ügyben. A tisztánlátás kettős felelősség: egyfelől az oktatóé, aki azon túl, hogy ráirányítja a tanítvány figyelmét a hibájára, igyekszik önnön deficitjei lefaragásával mozgásában a tiszta alapelveket megjeleníteni. Másfelől a tanítványé, aki nyitott szívvel fordulva a tanítás felé a hibafeltárás folyamatában egoja bontásának lehetéségét látja. E párhuzamos energiák egy nyalábba rendeződése vezet a Keiko-színvonal emelkedéséhez. Nagyon fontosnak érzem, hogy a Keiko-karakter egyértelműen elválasztható legyen a személyes hibáktól.
A most vizsgázó harcosok technikai szinten magasra tették a lécet a nyomukban járóknak. Mindamellett mostantól nemhogy kevesebb, inkább több a személyes felelősségük a Keiko-elvek szennyeződéstől mentes kifejezésében.
Jó gyakorlást!