„Rájöttem, hogy a busidó a halálban gyökeredzik.”
Az idézet egy sokat vitatott könyv bevezetésében áll. Ez a könyv a Hagakure. A Hagakure ellentmondásossága abban áll, hogy sok benne rejlő bölcsességet használtak Japán második világháború előtti és alatti nacionalizálódásának ideológiai alapjaihoz. A könyvet (mely címének fordítása: Levelek alatt) Jamamoto Cunetomo, egy zen szerzetessé vált egykori szamuráj diktálta le egy ifjú harcosnak a XVIII. század elején. A fenti idézet mélyen erősítette a Kamikaze pilóták harci szellemét.
De miért is beszélünk egyáltalán egy ilyen gondolatról, ha ennyire sötét kor és ideológia kötődik hozzá?
A Hagakure első olvasatra igen nehezen érthető könyv. A benne rejlő gondolatok sokszor nem is állhatnának távolabb a mondern nyugati ember gondolkodásától. Elsőre legalábbis. (Nagyon tudom ajánlani Alexander Bennett szenszei elemzését a könyvről, mely egészen más perspektívába helyezi ezt a művet. Bennett mester 30 éve él Japánban, 7 danos kendó mester, világbajnok második naginata harcos és két doktorija van budó történetből és filozófiából.)
Mit jelent hát e mondat? Főleg a 21. században? És legfőképpen miért kellene olyan dolgot csinálnom, aminek köze van a halálhoz? Hiszen a ma embere tabuként kezeli ezt a végsősoron természetes dolgot. Mindent megteszünk, hogy elfeletkezzünk róla.
Számomra ez a mondat sokat mond a harcművészetek lényegéről, és arról, hogy mi is választja el azokat a sportoktól. Számomra egyrészt a félelem nélküliségről szól, hiszen aki el tudja fogadni a halált, mint a végső vereséget, az mégis mitől kellene, hogy féljen? Másodsorban a teljes erőbedobásról szól.
A harcművészeti gyakorlás során mindent bele kell adnunk a gyakorlásba. Fókuszálnunk kell, és nem tartalékolhatjuk az erőnket az edzés végére, mint egy focimeccsen. Minden pillanatban a maximumot kell kihozni magunkból. Ez a hozzáállás a harcművészetek eredetére vezethető vissza, hiszen eredetileg a csatamezőkre szánták azokat. Harc közben nem kérhetünk időt, és nem foghatjuk a pillanatnyi figyelemzavart a fáradságra, és ígérhetjük meg, hogy legközelebb jobb lesz. Valós harcban a kihagyás a harcos életébe került. Ez ma már szerencsére nincs így, azonban e szellemiség máig hat a tradíciókra.
E gondolat az élet más területein is hasznos tud lenni. Akár munkahelyen, akár tanulás közben. Megszabadítva a félelemtől, hogy kirúgnak, megbukunk, végtelen nyugalommal és mély koncentrációval tehetjük a dolgokat mindig, minden pillanatban a legjobb tudásunknak megfelelően.