#5 Elmélkedések aiki mesterekről és tanításaikról

In Elmélet by Lengyel Tamás

Szagava portré-féleség

…mielőtt belekezdenék, két kiegészítés. Az előző írás címadása („Quo vadis”, vagyis merre mész) miatt felmerült kérdéssel kapcsolatban – ahogy Szung Szán 20. századi koreai zen mester mondta: „Irányvétel, irányvétel, irányvétel.” Az eredményességhez az elszánáson túl jó tudni, hogy milyen irányt kövessünk. Hiszen még ha a Takeda által alapított rendszeren belül keressük a helyünket, akkor is több markáns és nem szükségszerűen azonos hagyományvonal ágazik el tőle. Ott van például a Horikawa Kódó és Okamotó Szeigó neve által fémjelzett vonal, amit most csak azért említek meg újra, mert az előző cikk fotóján Okamotóról tévesen szerepeltettem, hogy Takeda tanítvány volt, pedig valójában ő nem, csak a mestere, Horikawa tanult Takeda Szókakutól. (Ezúton is köszönöm az olvasói észrevételt – egyben ez volt a Második Kiegészítés.) De ha már itt tartunk, a Szagava vonallal való megismerkedést jórészt Somogyvári Szabolcsnak köszönhetem, és abban maradtunk, hogy itt pár mondat elejéig segítségemre siet, és elmondja, hogy ő hogyan bukkant rá ennek a mesternek a tanításaira. 

„A Szagava-aikival való találkozásomat igen karmikusnak nevezném. Normál aikidó tanulásáért mentem ki 2003-ban Japánba Haszegava szenszeihez, aki érkezésem előtt váltott a Kimura-aikira. Kimura szenszei a Cukuba Egyetem matematika professzora, a Szagava Dódzsó kiemelkedő instruktora, igazi nagy budó celeb volna, ha beállna a sorba… De nem teszi: dódzsója mai napig zárt, csak meghívásos alapon lehet vele találkozni. Viszont mint az egyik legszignifikánsabb Szagava-tanítvány, hűen tanítja mestere technikai és elméleti aiki-rendszerét. Ezt közvetítette nekem Haszegava szenszei mintegy 8 éven át. A dolog pikantériája, hogy szenszeitől való eltávolodásom után pár évvel, 2013-2018-ig hivatalos kapcsolatot létesítettem az Aunkai alapító Akuzawa szenszeijjel. Az Aunkai egy speciális, igen izgalmas és hatékony belső utas szisztéma. Nos, Akuzawa mester még közvetlenül tanult Szagava szenszeitől, Kimura szenszeijjel karöltve… Ki kell emelnem, hogy a Haszegava- és Akuzawa-közvetítésen túl sokat segített a megértésben a sok-sok átbeszélgetett éjszaka is, ill. titkos videók nézegetése is.” (Szabolcs)

Az ifjú Szagava

Ami tehát Jukijosi Szagavát illeti, 1902-ben, igen jómódú családban született, és naná, hogy már kilenc éves korától Ono-há Ittó rjút gyakorolt. Kellett is, mert beteges gyerek volt. Négy évesen, például, összeszedett egy tartós szövődményekkel járó mellhártyagyulladást. Tíz éves korában már az ötven körüli apja kezdte harcművészetre tanítani, aki akkortájt ismerkedett meg Takeda Szókaku rendszerével. Az ifjú Szagava sokkal tehetségesebbnek bizonyult az apjánál, és mire 17 éves lett, elsajátította a Takeda-féle dajtó-rjúban alapvető fontosságú technikát, az aiki-agét. Ez az Aikidóban a kokjú-hóval rokon technika végrehajtható állásból, beépíthető különböző alkalmazásokba, de alapformájában szuvari vazában (térdelő ülésben) gyakoroljuk. Lényege, hogy akármilyen erősségű fogás vagy karleszorítás mellett, képesek legyünk könnyeden, erőfeszítés nélkül megemelni a támadó kart, függetlenül attól, mekkora erővel fogják le azt. Ígérem, erre a technikára még visszatérünk. 

„Szóval, a srác ülő helyzetből ügyesen emelgette a kezét, na és akkor?” – gondolhatnánk. Mondjuk pusztán ennyivel magam sem utaztam volna Tokióba tizenkilenc évesen, és helyezek ki falragaszokat azzal, hogy „ingyen oktatom a páratlan dajtó-rjút”. Szagava megtette, de persze a hirdetést nézők kételkedtek, így Szagava gyorsan szerzett tanítványokat és haragosokat egyaránt, attól függően, ki miként dolgozta fel a verést, amit a fiatal mestertől kapott. Egy imígyen elkalapált, termetes koreai masiniszta például sok barátját elhozta az ifjú Szagavához, aki viszont az edzéseken sem kímélte tanítványait. Később a szenszei maga így emlékezett vissza azokra az időkre: „Mindegy mennyi fájdalmat éltek át, újra és újra megjelentek az edzéseken. Úgy gondolom, tudni akarták, hogy működik. Ha manapság így bánnál a gyakorlókkal, kétlem, hogy bármelyik is újra felbukkanna.” Megesett persze, hogy például egy sebhelyes arcú jakuza tagot úgy földhöz teremtett edzésen, hogy az utána felállni is alig tudott. Mondjuk ő nem is jött többé edzésre. 

A forrófejű ifjú sokszor balhéba keveredett. Egy este például, mintha csak a japán Rejtő Jenő írta volna meg, egy kuli kötött bele éppen kapatos főhősünkbe, és miután pórul járt, rövidesen visszatért úgy harminc férfi és egy konyhakés társaságában, hogy móresre tanítsák Szagavát. Az ifjú mester akkoriban még nem volt az aiki mindenható ura, de az ütései olyan pontosak és gyorsak voltak, hogy még részegen is le tudta ütni az első hat-hét próbálkozót, amivel a többinek elvette a kedvét. Persze előbb el kellett vennie a kést is az elszánt kulitól, és miután ez sikerült, messze maga mögé hajította, nehogy véletlenül is eszébe jusson használni azt a támadói ellen. Ebből is látszik, rövid idő alatt mennyit változott a harcos gondolkodás Takeda idejéhez képest. 

A fiatal Szagava képességeit a család és a harcostársak is igénybe vették időnként. Egyszer az apját, Nenokicsit nagy összeggel csapta be egy csaló egy ingatlan adásvételénél. A lényeg, hogy ifjú hősünk volt a „nehézfiú”, aki miután megtalálták a csalót, kikényszerítette a pénz visszaszolgáltatását. Egyszer a neves harcművész, Josida Kotaró, aki annak idején Uesibát bemutatta Takedának, megkérte Szagavát, hogy tanítson tiszteletre egy oktatót, aki dajtó rjút tanít, de más néven. Arra hivatkozott, hogy ő maga már idős az ilyesmihez. Szagava beleegyezett, de szerencsére, mielőtt sor került volna az incidensre, Takeda fia megkereste Szagavát, és arra kérte, ne bántsa a szóban forgó, Okujama nevű oktatót, mert az az ő tanítványa, aki engedéllyel folytatja a tevékenységét. 

Hát ilyen és egyéb dolgok estek meg Szagavával ifjú korában, de közben rájöttem, hogy mivel aktuális hősünk igen sok nyarat megélt, ennek a résznek sose lenne vége, ha most legalább rövid formában is, de megpróbálnék eljutni idősebb napjainak a történetéig. Ezért némi türelmet kérek, és közben javaslom ki-ki olvasgassa a Szabolcs által említett Tatsuo Kimurától a Tomei na Csikara/Transparent power című könyvet, hiszen az idézetek és a történetek is, ebben és a következő egy-két részben, zömmel az említett életrajzi műből származnak. 

A sorozat előző része ITT olvasható