Egy szakmai levélváltás – nyilvánosan

Az alábbi levelet nemrég kaptam egy előadásomat követően, nagyon komoly kérdést vet föl, és én magam is igyekeztem átfogóan válaszolni rá. Többeket érdekelhet, így nyilvánossá tettük. Szabolcs

***************************************
Szia Szabolcs,

Bevillant egy kép, illetve inkább a mozgás karakterének az azonossága, miközben felidéztem, ahogy Robival szabadon vívtatok. S a képsor, amivel összecsengett, az egy olyan film volt, amit a honlapodon láttam régebben, amiben bemutatod a helyet és a tevékenységeket. Például az aikidót. Ebben számomra ugyanolyan folyó, terelő mozdulatokat láttam két ember között, csak nem karddal, hanem puszta kézzel.

Csak az jutott eszembe, hogy persze, hipotéziseket fogalmazhatunk meg arról, hogy milyen lehetett a tényleges kardvívás (persze, mikor, milyen helyzetben, milyen fegyverrel, vagyis nagyon képlékeny és tág az egész), de az a koncepciód, amit a foglalkozáson elmondtál s aminek az a lényege, hogy a kardok kontaktálása után, érzékenyen tapogatózva, kis mozdulatokkal eldöntve a küzdelmet, nos, hogy ez nem az aikidos tapasztalatok visszavetítése?

Van ráció abban, ahogyan érvelsz, de van egy másik hipotézis is, amelyet inkább az ábrázolások támaszthatnak alá, plusz a japán formalitáskultúra. Jellemző módon, iaidóstól hallottam.

Annyi az egész, hogy a párbaj, mint olyan inkább taktikai, mint küzdő jellegű. A másik tudásának kitapogatása azzal, hogy különböző támadó pózokat vesznek fel, amelyekre a másik rezonál, jellemzően azzal, hogy felveszi a védekező pózt. S maga az összecsapás tényleg csak egyetlen vágás…

Üdvözlettel,

L

***************************************
Kedves L,

köszönöm kérdésed, ez nagyon izgalmas téma! Engem mindig érdekelt, hogy zajolhatott a valóságban egy párbaj, egy csata, de a mai napig nem tudom biztosan. A bizonytalanságomat „megerősíti”, hogy igazából nálamnál képzettebb, számomra hiteles szakemberek sem tudják igazán… Azonban tény, hogy másképp gondolkodik egy gyakorló, mint egy kutató.

A harc számomra mindig valós küzdelem (amelynek komoly része a stratégia), de a vége végső soron egy győzelem – egy halál (fizikai szinten). Szeretem lefújni a misztikus port olyan tipikusan japán históriákról, mint pl. a japán teaszertartás mester vs. kardvívó párbaja, amikor is a szertartásmester belső erejét megérezve a kardvívó szégyenteljes visszavonulót fújt… (biztos ismered a történetet). Az olvasatomban ez elképzelhetetlen. Lehet ugyan magasabb tudatállapotban a teamester, teljesen elfogadhatja a halált (s reszkethet egy szamuráj a haláltól), de ez nem változtat a tényen, hogy kinek lesz a kardja véres. A technika technika – gijutsu (技術). Esélyem sincs megverni teniszben Federert, mégha én éppen teljes jelenlétben időzöm, ő meg szétszórt.   

Ami az alapállásokat illeti, azok nálunk is hangsúlyosak, sőt, meg van az értelmük, hogy melyikkel szemben melyiket érdemes felvenni. Ez persze sokkal kifejezőbben ábrázolható, mint egy valós belharc, amiről beszéltem. A katoriban megvannak a szintek, amelyek markánsan visznek közelebb a valós küzdelemhez, de e nehezebb technikák kiragadott pillanatai gyakorlat híján (képek formájában) megragadhatatlanok.

A másik dolog, hogy én azoknak a szintjét igyekszem megismerni, akikről mint egyedülálló kardvívókról hallottunk (Muszasi, Ittószai, Bokuden, Tadaaki, pár stb.). Tudásuk számomra hátborzongatóan félelmetes. Úgy látom, volt ez a szint, aztán hatalmas űr, utána jöttek az ügyes kardvívók, majd a tömeggyakorlók. Szerintem ez hangsúlyosan más dimenzió, nem csak jobb, mint az ügyeseké. Mint mondjuk Einstein és fénykorának fizikusai.  

Ami az aikidómmal való azonosságot illeti, helyesen látod. Számomra egyféle harc van, és annak lényege a flow. A megközelítés lehet más, vannak, akik a gyors kontaktban hisznek (ütők-rúgók, fegyveresek), vannak, akik birkóznak (birkó, dzsiudzsicu, aikidó, stb.), de a számomra vonzó hatékonyság mögött mindig flow van. A flow koncepciók nélküli, folyamatos kapcsolódás a másikhoz, rugalmas és kondícionálatlan bármely technika vagy stratégiai elem által – tökéletes jelenlét.

Barátsággal,

Szabolcs

 

 

Szólj hozzá!