A japán kard fejlődése. Sugawara sensei előadása nyomán

A japán kard különleges fegyver. Készítését, használatát misztikus por fedi. Persze sokat tudunk tárgyszerűen a kardokról, hiszen az ország, lévén Japán, egész a korai időszaktól sok mindent dokumentált, legyen az akár a kardkészítés, vagy akár annak használata. De mégsem mindent. Többek között erről szólt Sugawara Tetsutaka előadása szeptember 23-án az E10 Kulturális és Közösségi Házban. A téma érdekességét jól mutatja, hogy telt ház volt, és rengetegen be sem fértek.

 

Az előadóról

Sugawara mester elsősorban harcművész. Napi szintű gyakorló, ezért érti a kard alakjának változása mögötti alapelveket. De ezen túl érdekli a kard anyaga, készítésének módja, sőt az is, milyen hatások érték a japán kardot, kardkészítőket. Sugawara Tetsutaka hivatalosan nem tartja magát kutatónak, ám a katana történetét évtizedek óta kutatja. Ennek érdekében számos országba elutazott, ott szakemberekkel konzultát, kardkovácsokkal, múzemigazgatókkal, és bárkivel, aki közelebb vihette a megértéshez.

Sugawara Tetsutaka Dr. Csiky Gergellyel, fegyverszakértővel kozultál a Nemzeti Múzeum raktárában. Előttük két avarkorabeli (VII. sz.) kard. Jól látható a kardok katanákhoz való hasonlatossága.

 

Az előadás

Sugawara mester katanával a kezében

Az előadás során kiderült, hogy sensei értelmezése egészen speciális a japán kard kialakulásának tekintetében. Az első részben fényképek segítségével szemléltette, hogy Japán északi és déli régióinak kardhagyományai hogyan ötvöződtek abban, amit később katanaként ismertünk meg. Később kitért rá, hogy ún. sugendzsák (gyakorlatilag életüket a vallásos (mikkjó) és harcművészeti gyakorlásnak szentelő, hegyi harcosok) tudása milyen mély volt, ám sajnos titoktartásuknak köszönhetően kardkészítési profizmusuk lényege, a titkos recept, eltűnésükkel szintén elveszett.

Az előadás második részében érdekes tendenciákról beszélt az előadó. Ezek lényege, hogy hasonló jelenségek figyelhetők meg egyidőben gyakorlatilag a Kárpát-medencétől, az Urálon át egészen Japánig. A kardkészítés, a harc fejlődése internet nélkül is gyakorlatilag egy íven történt a régióban, mindenhol hasonló eredményeket szült, és a kereskedelem gyorsan közvetítette a felsmeréseket egyik országból (birodalomból) a másikba.

Az előadás harmadik része gyakorlati bemutató volt, amely során két haladó tanítvány bemutatott egy katori páros formagyakorlatot, miközben sensei magyarázataival segítette annak megértését, összetettségét, egyúttal választ adva arra a kérdésre is, miért lettek a japán kardok hajlítottak.

Kitekintés

Az előadás igen speciális volt, nem a mainstream katana-értelmezések sorát gazdagította. Sokkal inkább nagyon mély összefüggésekre kívánt rámutatni, amelyek egész különleges fényben mutatják annak a kardnak a kialakulását, amelyet katanként ismerünk.

Az előadásról hamarosan összefoglaló videó készül. Képeket ITT tekinthetsz meg. Ha szeretnél értesülni róla, ha elkészül, kérünk, iratkozz fel a Kapcsolat oldalon.