Kiírásra kerültek a 2025-ös év felnőtt vizsga időpontjai. A jelenleg aktuális a májusi időpont, konkrétan május 25., vasárnap.
A kiírás fényében hadd reflektáljunk a tavaliy év novemberi vizsgájára. A vizsgára szép számban jelentkeztetek, aikidóból 5, katoriból 24 fő tett sikeres vizsgát.
A vizsgázás a szokásos, koncentrált keretek között zajlott, ami persze nem is lehet másképp, hiszen a tudatos, önfigyelésen és önkorrekciós képesség kibontakozásán alapuló bemutatás a Keiko-vizsgarendszer kiemelt fókuszpontja, erre mindenki így készül.
Az aiki vizsgán keményen megdolgoztak a tanítványok. A katorival szemben, ahol csak magasabb fokozatok esetén hosszabb és kimerítőbb a vizsga, aikin már az elejétől fogva szükség van az állóképességre. Most májusban átalakul a vizsgakövetelmény, nagyobb hangsúlyt kapnak a technikaváltozatok és a végrehajtási időzítések tudatos alkalmazása – hamarosan kikerül az új vizsgaanyag a honlapra.
A katori vizsga a szokásos koreográfia szerint zajlott, mindamellett az iai beemelése a vizsgába mindenképpen színesítette a képet. A fafegyveres bemutatásokról hasonlóan jót tudunk mondani, mint az eddigi vizsgák kapcsán. A tudatos készülés, az adott fokozatok elvárta kiemelt pontok gyakorlása szép eredményt szült a vizsgán. Mivel a vizsgát mindig egyéni konzultáció előzi meg, az aspiráns – az általános készülése mellett – jó másfél hónapot koncentráltan foglalkozik saját gyengeségeivel, amely a vizsgasiker mellett nyilván lényegi, egyéni fejlődéséhez markánsan hozzájárul.
Az iai beemelése jót tett a vizsgának. Mindamellett, hogy a katori része, az iai gyakorlása erősíti a koordinációt és koncentrációs képességet – vitathatatlanul jót tesz az egyéni fejlődésnek. A partner nélküli gyakorlás nagy lehetőség az önfigyelésre, a technika kicsiszolására. Ezt segíti az iai. Örülünk, hogy egyre nagyobb szában használtok fém fegyvert a hétköznapi edzéseken.
Legközelebb, vizsgaügyben, májusban van lehetőségetek prezentálni.
Addig is, jó gyakorlást a mindennapokban!