Egyensúly az egészségben – az áramlás “fenntartása”

Hajlamosak vagyunk az egészségre úgy gondolni, hogy akkor kezdődik, amikor egy adott betegségelmúlik, és addig tart, amikor valamink újra meg nem betegszik 

Az élet áramlás, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy ennek nem állunk ellen. Persze van, hogy erőfeszítéssel (ellenállással) elérjük célunkat, de ez semmiképpen nem az áramlással való együttműködés. Az áramlás hullám, amelynek a fenn éppúgy része, mint a lent, sőt, adott hullám éppúgy része a következő hullámnak, mint az előzőnek. 

Ugyanígy, a betegség (kibillenés) éppúgy az egészség része, ahogy az egészség is a betegségé. Az áramlásban nincsenek buszmegállók. Ha a betegségre nem különállóként gondolunk, nem ellenségként, amit le kell győzni, már áramolhatunk is. És az áramlás csodákra képes… Persze ez nem mindig könnyű, és főleg akkor nagyon nehéz, ha igazi baj van. De ettől még a természet egyféleképpen működik, és érdemes esélyt adni neki (így magunknak), hogy ellenállás híján megnyilvánuljon. 

Minderről valós tapasztalatot szerezhetünk a mozgásban. Helyes mozgásban a folyamatos kibillenések nem a végrehajtás deficitjei; valójában esélyt kínálnak arra, hogy minden pillanatban alkalmazkodjunk, és elnyerjük a tapasztalatot, hogy az alkalmazkodás könnyedség-érzettel és energiával jár – ami a mély gyógyulás alapfeltétele. 

 

Photo by Marvin Meyer on Unsplash