A koncentráció képességét nem adják ingyen. Bár kis gyermekként a legmélyebb szintű, ítélkezésmentes tudatosságban időzünk, ezt az állapotot szép lassan elveszítjük, helyét a feszültséggel teli túlgondolkodás, az aggodalmaktól és vágyaktól hemzsegő érzelemvilág és elmemunka veszi át. Felnőttként nem véletlenül keresünk olyan aktivitásokat, amelyek hétköznapi (itt negatív) állapotunkból kirángatva egy mélyebb állapotba visznek minket. A tevékenység (aktivitás) lehet bármi, a mozgásoktól kezdve a művészi alkotáson át a tudatos szemlélődésig (pl. zenehallgatásig), amelyeknek ilyen értelemben egy közös eleme van: jól nem lehet őket űzni/művelni koncentráció hiányában.
A harcművészetekben a koncentráció fejlesztését a harci környezet segíti. Viszonlag ritkán elmélkedünk a holnapi ebédről, de még a fizetendő számla sem aggaszt, ha egy ütés tart felénk. Ám az edzés nem ilyen steril, magyarul nem csak ütések záporoznak, ezért érdemes tisztán látni abban, mi a koncentráció, milyen fajtái vannak, hogyan tudjuk fejleszteni adott gyakorlási közegben és minek érdekében.
A japán gyakorlási rendszerekben van egy ismert kifejezés, a shoshin 初心. Az első írájegy kezdést jelent, a második szívet, lelket, tudatot. Egyben kezdők szellemeként szoktuk fordítani. Művelője a shoshinsha 初心者, azaz a kezdő, aki tiszta szívvel (előítéletek nélkül) gyakorol. Ez igen tanulságos és hasznos attitűd, és mindannyian ismerjük, ha valaha valami újba fogtunk: olyankor az újdonság varázsa, a dologgal szembeni alázat miatt nyitottan gyakorlunk, kezdőként eredményt nem várva figyelmünket teljes mértékben a dolognak szenteljük. Ezt a típusú belefeledkezést én az irányított figyelmen (irányított koncentráción) alapulónak hívom.
Az idő múlásával, haladóvá válásunkkal észrevehetjük, hogy belefeledkezési képességünk megkopik. Sokszor rutinból dolgozunk, simán megosztjuk figyelmünket a feladaton és a holnapi ebéden vagy számlán, sokszor fölöslegesen dumálunk. Valójában ebben az állapotban nincs koncentráció. Ugyanakkor azt mondom, a haladóság nagy esély: magában rejti a az irányított koncentráció magasabb szintre emelését. A minőségibb szintet én megengedő figyelemnek (megengedő koncentrációnak) hívom, amely azt jelenti, hogy a kezdőkre jellemző görcsösséget, a megvalósítani vágyás okozta feszültséget magunk mögött hagyva, jobban az áramlásba helyezkedünk. Ilyenkor figyelmünket hosszabb pórázra engedve a dolgokat hagyjuk történni. Harcművészeti gyakorlásban (küzdelemben) akarás nélkül kerekedünk a másik fölé, pusztán azáltal, hogy nem akarva győzni, hagyjuk, hogy a másik hibázzon, s e hibából a mi győzelmünk magától valósuljon meg. A folyamat láthatóan nem mellőzi a koncentrációt, de érezhetjük a különbséget az irányított (céltudatos) és a megengedő figyelem minőségei között.
A megengedő figyelem (koncentráció) fejlesztésének több aspektusa lehet, és messze túlmutathat azon, hogy pl. az adott formagyakorlatot hogyan hajtjuk végre a győzelem „érdekében”. Ha ezt a típusú koncentrációt belevisszük a teljes edzésbe (mondjuk a 90 percbe, elejétől a végéig), a „holt” időket értelmesen tölthetjük ki. Pl. megengedő figyelemmel tekinthetünk a többiek gyakorlására. Szemlélhetjük, hogyan mozognak, és ítélkezés nélkül feledkezhetünk bele a megfigyelés állapotába. Fejleszthetjük ezt az állapotot akkor is, amikor csak a sorunkra várunk: még csak a többieket sem figyeljük, pusztán éberen vagyunk jelen adott térben. Ennek a típusú gyakorlásnak (koncentrációnak) egyértelmű hozadéka az elcsendesedés, ami (azon túl, hogy magának az edzésnek is jót tesz), energetikai és belső kiegyensúlyozottságot eredményez, amely többek között leválasztja rólunk azt a késztetést, hogy haladóként a másikat javítgassuk (így bontva egónkat).
Nem kell túl nagy képzelőerő, hogy tisztán lássuk, a koncentráció fejlesztése edzésen hogyan vezethet mindennapi életminőségünk javításához. A koncentráció fogalmának értésével felismerhetjük, hogy a kezdőkre jellemző irányított figyelmet hogyan tudjuk átnemesíteni megengedő figyelemmé, és azt hogyan tudjuk kiterjeszteni az edzésen túlra, hétköznapi életünkre. Így válhat tudatunk homorú gömbtükörré, amely minden bejövő fénysugarat egy pontba tükröz vissza.
Jelen korunk az Instagram világa. Bár egyszer olvastam, hogy milyen „csodálatos” szókép maga a név, számomra a gyors (insta) semmiségek (gramm) metaforája. Világunkban sok instagram működik, amely szétszórhatja figyelmünket. Ha hagyjuk. De ezért tenni kell, és meg kell találni magunkban azt az erőt, amely az edzésre elvisz. Irány a dódzsó, gyakoroljunk!